A NŐI pápa - A máig élő legenda

2021. november 03.   0 hozzászólás

A legenda szerint létezett egy hölgy, aki már közel 1200 évvel ezelőtt feszegette a korlátozó szabályokat... 


Mivel más lehetősége nem volt kijátszotta a máig szigorúan csak férfiak által működtetett rendszert, ő volt VIII. János pápa, aki valójában nő volt.

818-ban született és már életkezdése sem volt egyedi, mert egy szerzetes törvénytelen gyermekeként látta meg a napvilágot.

Már korán kitűnt páratlan szellemi képességeivel, amit a kor korlátai miatt csak férfiként tudott érvényesíteni.

 

 

Johanna, férfi nevén Johannes Anglicus - ezért már gyermekkorától fiúnak öltözött, azért, hogy oktatásban részesülhessen. Tanulmányait Athénban, majd Rómában folytatta, ókori műveltsége páratlan volt.

Tehetsége és műveltsége elképesztő volt, és IV. Leó halála után 855-ben egészen a pápai székig repítette.

 

 

Martin von Troppau érsek 1278-ban lejegyzett írása szerint 2 év 7 hónap és 4 napig uralkodott Johanna, más néven VIII. János.

Úgy lepleződött le a valódi neme, hogy egy körmenet alkalmával váratlanul szülési fájdalmak lettek úrrá rajta és életet is adott a titkárától született gyermekének.

Sorsáról biztosat nem tudunk, egyes források szerint megölték gyermekével együtt, mások szerint pedig zárdába vonult.

 

 

Ezután bevezették azt a szokást, hogy minden pápának a beiktatás előtt egy lyukas székre kellett ülnie, ami alá az illetékesek benéztek, hogy eldőljön valóban férfi került-e Szent Péter trónjára.

További érdekességekért nézd meg a Világszép.hu YouTube csatornáját: ITT



Kapcsolódó blog bejegyzések:


Hozzászólások

Eddig még nem érkezett hozzászólás, legyen Ön az első!


Világszép

Csodás tájak, helyszínek, úti tippek, meghökkentő szokások, gasztronómiai különlegességek. Elfeledett események, történelmi furcsaságok, hírességek eltitkolt históriája. Kitekintő a világra saját tapasztalat alapján. Hibák, amiket neked már nem kell elkövetned!

Világszép - Youtube

Planet Travel
 

Női Friss