Ezért igyuk a krumpli levét!

2018. június 18.   4 hozzászólás

Egyesek szerint az első világháború idején egy csapat éhező, legyengült katona úgy menekült meg, hogy egy elhagyatott pincében nyers krumplit találtak és azzal csillapították éhségüket. 


Ebből kiindulva a háború után egy orvos hasonló gyomorpanaszoktól szenvedő pácienseit burgonya lével kezelte és két hét kúra után a betegek tünetei nagymértékben csökkentek, és többségük egészségesen hagyta el a kórházat.

Azóta bizonyított tény, hogy a burgonyában számos előnyös hatóanyag van, így kezelhetővé vált vastagbélhurut, gyomorhurut, gyomos és bélfekély.

A gyógyítás érdekében egy hónapon keresztül, naponta három alkalommal kell fél pohár burgonyalevet meginni. Legjobb ha a lilaburgonya levét fogyasztjuk, amelyet sárgarépa lével keverhetünk, így jobb lesz az íze, de mindezt megtetézhetjük azzal, ha hozzá még csalánlevet is fogyasztunk.

🛎 Várunk a Világszép.hu YouTube csatornán, IDE KATTINTVA máris a kisfilmek világában találod magad. 🎬

 

A burgonya lé fogyasztható nyersen, vagy esetenként a főtt burgonya levét is alkalmazhatjuk, igaz a nyers sokkal hatásosabb és kevés ízesítéssel elviselhető is.

 

 

A krumpliban nagy mennyiségű béta karotin található, valamint folsav és A-, B1-, B2-, B6-, C-vitamin. Egy közepes méretű burgonya annyi C-vitamint és B6-vitamint tartalmaz ami a napi szükségletünk felét fedezi. Emellett a burgonyából még kalciumhoz, káliumhoz, foszforhoz, kénhez, mangánhoz, rézhez, fehérjékhez és rostokhoz is hozzájuthatunk.

A burgonya kiváló lúgosító hatással bír, a nyers gumó-lé remekül semlegesíti az erős gyomorsavat is, megnyugtatja a fájó gyomrot, és csökkenti az emésztőrendszerben fellépő gyulladásokat. A panaszok megszüntetése érdekében naponta háromszor, főétkezések előtt egy fél órával igyunk meg 3 evőkanál friss levet.

A sok vitaminnak és ásványi anyagnak köszönhetően a burgonya leve nem csak az emésztőrendszer gyulladásait szünteti meg, hanem az ízületekben kialakuló betegségeket is.

 

 

A burgonya lé hatékonyan semlegesíti a húgysav miatt az ízületben kialakuló kristályokat, amelyek a gyulladásért felelősek. Ennek érdekében ébredés után és reggelizés előtt igyunk meg egy fél pohár burgonyalevet.

A káliumtartalmának köszönhetően szív és érrendszeri betegségek ellen is véd, serkenti a bélrendszer egyensúlyát fenntartó jótékony baktériumok szaporodását is. A burgonya lé a szervezet méregtelenítésében is hasznos. Étkezés előtt 3 kanál levet fogyasszunk el, amelyet mézzel, sárgarépa-lével ízesíthetünk. 



Kapcsolódó blog bejegyzések:


Hozzászólások (4)



Vendég
1 650 napja
Gyomor fekélyre mivel keverhetö.?
Vendég
1 843 napja
De mennyi az a "fél" pohár?? Egy deci????
Vendég
1 977 napja
Ma hallottam barátomtól, akinek az apja a fronton harcolt. Állandóan sav túltengéstől szenvedett. A katona orvos ezt a gyógymódot ajánlotta neki ,amit az előbb olvastam . Hatásos volt. Én is kipróbálom.

Világszép

Csodás tájak, helyszínek, úti tippek, meghökkentő szokások, gasztronómiai különlegességek. Elfeledett események, történelmi furcsaságok, hírességek eltitkolt históriája. Kitekintő a világra saját tapasztalat alapján. Hibák, amiket neked már nem kell elkövetned!

Világszép - Youtube

Planet Travel
 

Női Friss