Braga, ahol még működik a vizes sikló

2018. március 01.   0 hozzászólás

Portugália harmadik legnagyobb városáról elmondhatjuk talán, hogy a templomjairól a leghíresebb. Persze ez bennünket is érdekelt, de mi az, ami olyan különlegessé teszi a várost?


Iratkozz fel csatornánkra: VilágszépYT

 

Van is belőlük bőven a településen, hiszen egy Győr nagyságú várishoz mérten, iszonyú sok, 300 db katolikus "szentély" található Braga-ban (ejtsd: Brágá).

 

 

A portugál emberek egyik kedvenc mondása sokat elmond a telelpülésen lakók filozófiájáról:

“Amíg Porto dolgozik és Lisszabon szórakozik, addig Braga imádkozik."

Az Észak-Portugál várost a kelták alapították Baracara néven, ez egyszerűsödött le a Braga névre az idők folyamán.

A megtisztelő, portugál Rómaként is emlegetett Braga templomjait egy turistának képtelenség végigjárnia, így érdemes a leglátványosabb közegben lévőt kiválasztani és a Bom Jesus do Monte - Jó Jézus templomot és kálváriát megnézni.

 

 

 

A komplexum a várostól 3-4 km-re található egy nagy domb vagy kis hegy tetején. Jézus kereszthalálának helyszínéhez vezető út stációit, kálváriáját hivatott szimbolizálni a templomhoz vezető impozáns lépcsősor.

Szintenként szökőkutak, kápolnák, falikutak szegélyezik az utat, egy-egy történetet elmesélve.

 

 

Nem kis teljesítmény - a kb. 120 méter magasan lévő - célállomásig sétálva sem eljutni, de van olyan katolikus hívő, aki ezt az utat - a Fátima-ban tapasztaltak szerint - térden csúszva teszi meg.

A kitartás jutalmakánt a város csodaszép panorámája és a neoklasszicista templom látványa tárul elénk.

 

 

 

A hegyre való feljutás fáradtsága után a lejutás már sokkal kellemesebb lesz. Hiszen feltétlen ki kell próbálni – a cikkben látható kisfilmek tanúsága szerint is - az itt található, egyedülálló módon vízzel hajtott siklót (funicular – portugálul elevador) még 1882-ből.

 

José Goncalves's photo

Működés közben:

 

Tudta, hogy Portugália neve honnan ered és mit jelent? 

A válasz igen meglepő, hiszen nem jelent mást, mint: gallok kikötőhelye (port u gall).

Több esetben is kihangsúlyozták portugál vendéglátóink azt, hogy ők tulajdonképpen a francia néppel rokon nemzet, és szükségesnek érezték megemlíteni a spanyoloktól való különbözőségüket is.

 

 

 

 

 

 



Kapcsolódó blog bejegyzések:


Hozzászólások

Eddig még nem érkezett hozzászólás, legyen Ön az első!


Világszép

Csodás tájak, helyszínek, úti tippek, meghökkentő szokások, gasztronómiai különlegességek. Elfeledett események, történelmi furcsaságok, hírességek eltitkolt históriája. Kitekintő a világra saját tapasztalat alapján. Hibák, amiket neked már nem kell elkövetned!

Világszép - Youtube

Planet Travel
 

Női Friss